Az Olympos játék nem túl régi, 2011-ben jelent meg. (Nem keverendő össze az Olympus című társassal, aki azt a társast keresi, ugorjon, az teljesen más játék.) A társas tervezője a Small World alkotója, ami állítólag egy sikeres alkotás, de csak ennyit tudok róla, remélhetőleg majd az is kipróbálásra kerül.
A kipakolt játék abszolút kulturált méretű, kisebb asztalon is kényelmesen el lehet férni 5 fős üzemmód esetén is. Egy földrajz atlasz szerű Hellén térképet kapunk, alul apró ismeretlen szigetekkel, amik Atlantis név alatt futnak majd. A kemény tábla mellé kapunk sajnos egy hajtott kartonlapot is a kártyák elhelyezésére, ami nagyon olcsó jellegűvé teszi az amúgy igényes kivitelt.
A grafika: mondjuk, hogy elmegy. Nem mondhatnám, hogy ez a játék erőssége. Pozitív, hogy jól látható, élénk sárga vonalakkal különítik el az egyes mezőket, így nem kell bogarászni.
Vannak egész szépen sikerült kártyák is, de ez a része nem sikerült igazán átgondoltra, vannak clipart-szerű képek, meg festményszerű kártyák, meg fotókból átdolgozott rajzok, eléggé zavaró ez a kombinált technika. Ennél viszont zavaróbb az ikonrendszer használata. Ezen dolgozhattak volna többet, mert hol ebben a sarokban, hol a másikban jelenik meg valami, nehéz elsőre átlátni, mi a költség, mi a jutalom és egyáltalán mit akar a kártya. Nehezen, de meg lehet szokni, viszont ez sok felesleges bogarászást okoz a játék folyamán.
A szabály maga nem bonyolult, talán egy fél órát kell eltölteni vele és elsőre is teljes a játékélmény, egyből fel kell mindent pakolni, ez egy igazi családi játék, olyan 70-80 percre saccolom a normál játékidőt, bátran fel kell pakolni az egészet, aztán valaki kezdje el!
A lépésmechanika nagyon ötletes. Nem új találmány, de ez egy nagyon jó része a játéknak:
Dobókocka NINCS, halleluja! Minden lépés akciópontba kerül (homokórával jelölve. figyelem: akció = homokóra, ez van, fogadjuk el), amit a jelzőn lépkedünk előre. Mindig a leghátul álló játékos kerül sorra. Így akár egymás után többször is léphet, aztán ha egy nagy lépésre szánja el magát, ami sok akciópontba kerül, akár 5-7 lépésre is kivonhatja magát az játékból. Ez alatt a legjobb elfoglaltság a rettegés, hogy mit csinálnak majd a többiek a passzív állapotunk alatt. Jó, hát valamit valamiért, és pont ez a játék csíziója.
A játék célja kicsit sem bonyolult: birtokolj minél több területet Hellaszban a korongjaiddal, de ha tudsz, annál többet Atlantisban, legyenek jól kombinált extra kártyáid és sorskártyáid, amik extra pontokat érnek. Összeadás, örülés, új játék.
Igen, új játék, merthogy az Olympos egy jó társas. Nem bonyolult, nem tökéletes, helyenként nem is átgondolt, még csak nem is világújdonsága, de izgalmas és agyalós, ráadásul széles körben, kortól függetlenül le lehet ülni mellé. Nem mondanám, hogy tele van interakcióval, nem fogjuk sípcsonton rúgni egymást, de azért igencsak útban vannak a többiek. Néha rá is lépnek a fejünkre (konkrétan egymás tetejére kell majd állnunk a játékmezőn), néha elhúzzák előlünk a kiszemelt kártyákat, és folyamatosan nézni kell, hogy mit csinálnak az ellenfelek. Kell előre gondolkodni, stratégiát választani, de amikor ránk kerül a sor, tudnunk kell rögtönözni, kreatívnak lenni, engedni az elképzeléseinkből és új lépéskombinációt kitalálni.
Mennyibe kerül? Erősen fogyóban van, mostanában leértékelve 8000 Ft-ot kérnek érte a boltban…. uramatyám, az ingyen van, a hülyének is megéri!
Kinek ajánlom? Ez nem egy harcvadász, társas-mágusoknak való játék, ők gyorsan félretolják, talán az első játék felénél, de egy olyan család, ahol akár nagypapa is szívesen felveszi az okulárét egy játékhoz az unokákkal (if unokák 14+), szerintem kiváló választás. Gyorsan megérthető, többször elővehető játék. Akkor is élvezhető, ha az ember nem egy Nagy Sándor. De ezt a játékot közel sem biztos, hogy Nagy Sándor nyeri meg.
★★★★★★★☆☆☆ (10/7)
